Minden élőszóban mesélt mesével, történettel megtöltjük gyermekünk képzeletbeli tarisznyáját szeretettel, bátorsággal, emberséggel, problémamegoldással, hittel. Ha ez a tarisznya kifogyhatatlan, akkor nyugodt szívvel engedhetjük útjára Őt, mert legkisebb fiúként/lányként ki fogja állni a „próbákat”, melyek az Életben várnak rá.
A mesélt mese NEM HELYETTESÍTHETŐ semmi mással! Egyszerűségével roppant komplex folyamatokat indít be, melyek az egészséges testi-lelki fejlődés alapjául szolgálnak. Az egész egy ösztönös, és ősi szükségletünkre épül: arra, hogy az ember kommunikatív, társas lény. A régi időkben a tűz körül ülve hallgatták kicsik és nagyok a legendákat, történeteket, melyek az ősökről, szellemvilágról, hős csatákról szóltak. A hallgatóság- jelen esetben gyermekünk- a mesélés során azonosul a szereplőkkel, belső képi világában megjeleníti az eseményeket, átéli, és így beépíti magába a történetben megszerzett tapasztalatokat, készségeket, viselkedési mintákat, probléma megoldási lehetőségeket.
Mivel nem kap kész képi forgatókönyvet az egész meséről, ő maga bármilyennek elképzelheti azt! Gondoljunk csak bele, milyen ÓRIÁSI SZABADSÁGOT adunk neki ezáltal: tényleg BÁRMI megtörténhet – ÚGY, ahogy Ő szeretné! Nem kisebb dologról beszélünk, mint a vizualizáció TEREMTŐ erejéről! A fantázia, és a képzelőerő fejlődésével tulajdonképpen gyermekünk személyiségfejlesztését segítjük – pedig „csak” mesélünk neki…
