Orchard Toys

Az Orchard Toys 50 évvel ezelőtt egy brit család konyhaasztalától indult el világhódító útjára.  Ma már a világ több, mint 50 országába szállít oktatójátékokat. Világszerte vezető márkaként ismerik el.

Mind a mai napig Wymondham-ban található irodájukban tervezik játékaikat. Büszkék arra, hogy a minőséget, tartósságot képviselik, hiszen fontos, hogy az újabb és újabb generációt is kiszolgálják az oktatójátékok. Sok-sok év van mögöttük, az időtállóságot bizonyítja az is, hogy számos családban a szülők játékait megkapták a gyerekek, s majd az unokák is. A minőség mellett természetesen a legfontosabb a hatékonyság. A játék során szerzett tudást világszerte elismerik.
Legyen egyensúly a szórakozás és az oktatás között. Ezt bizonyítja ma is az Orchard.

Olyan egyedi grafikával rendelkezik, amely könnyen felismerhető bárhol akadj is a játékokra. Vidám, játékos megjelenése nem csak az óvodás- kisiskoás korosztálynak nyújt felhőtlen szórakozást, de néha (sokszor) a felnőttek is nagyon jól szórakoznak játék közben. Nem beszélve arról, hogy a korai demenciában szenvedők számára is fontos képességeket tartanak életben a játékaik.
Milyen területet érintenek?
Matematika, szín és formafelismerés, sorozatalkotás, szortírozás, idegen nyelv tanulás. Legyen móka a tanulás!

Learning made fun! - ez az Orchard Toys jelszava, és ennél igazabb nem is lehetne.

Rendezés:

ORCHARD TOYS - Foci társasjáték (Football game) - Kölcsönözhető

500 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Old Mac Donald lottó / Old Mac Donald bingó - Kölcsönözhető

400 Ft
Kívánságlistára teszem

Foltos kiskutyák, Tacskó móka - ORCHARD TOYS OR104

4.690 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Bevásárlólista (Shopping List) - memóriajáték - Kölcsönözhető

300 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Számok hegye (Counting Mountain) - számolós társasjáték

6.360 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Horkoló dínók (Dino-Snore-us) - társasjáték - Kölcsönözhető

400 Ft
Kívánságlistára teszem

Bogárvadászat számolós játék (BUG HUNTERS) ORCHARD TOYS

4.690 Ft
Kívánságlistára teszem

Vidám ételek-Bingo játék, (FUN FOOD BINGO) ORCHARD TOYS

6.390 Ft
Kívánságlistára teszem

Orchard Toys - Malackák takaróban mini játék

2.760 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Elf Lotto - Mini lottójáték

2.760 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - A szorzótábla hősei (Times Tables Heroes) - számolás fejlesztő

6.380 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Dinoszaurusz olimpia, (Dinosaur Race)

6.890 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Foci társasjáték (Football game)

6.590 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Bevásárlás óriás puzzle - 20 db-os

2.950 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Betűzd és párosítsd! - Angol nyelvoktató játék

4.510 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Varázslatos kastély (Magical Castle) - 40db-os puzzle

4.180 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - A világűrben (Who's in Space) puzzle, 25 db-os

2.950 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Fogd ki és számold meg! - Számfelismerő/számolós játék

4.090 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Hol laknak az állatok? - Lottó játék

6.360 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Párosító játék - Eleje-hátulja: Farm / Fülétől a farkáig

4.090 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Dínódominó (Dinosaur Dominoes)

2.770 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS Kisbusz lottó / Kisbusz bingó (Little Bus Lotto)

2.790 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Hány óra van, Farkas koma? (What's the Time Mr. Wolf?)

6.360 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Egyszer volt, hol nem volt... puzzle (Once Upon a Time...)

3.245 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Mókás majmok (Cheeky Monkeys)

4.950 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Bűvös matek (Magic Maths) - számolós játék

7.900 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Kígyók és létrák játék tündérekkel / Tündérszivárványok és Létrák

4.950 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Állatok és alakzatok - Formakereső

4.130 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Dinoszaurusz lottó játék

4.600 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Mennyit fizetek? - számolós játék

7.630 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Számok hegye (Counting Mountain) - számolós társasjáték

6.360 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Mágikus helyesírás - angol nyelv fejlesztő játék

7.630 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Állatcsaládok, mini játék (Animal families) - párosító és memória játék

2.770 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Keress és találj.... Számok Puzzle (Look and find...number)

3.790 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Szorzás a palacsintákkal (First Times Tables) - számolós játék

4.600 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Úszógumis lámák - szín és formafelismerő játék

6.080 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Barátaink, az unikornisok - 50 db-os puzzle

5.910 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Mamutmatek (Mammoth Math) - összeadás/kivonás társasjáték

7.630 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Gólkirály - számolós társasjáték (Penalty Shoot-out)

2.760 Ft
Kívánságlistára teszem

Unikornisok kincsei (Unicorn Jewels), ORCHARD TOYS OR366

2.750 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Szédült szamarak (Dizzy Donkey)

4.600 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Horkoló dínók (Dino-Snore-us) - társasjáték

6.290 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Jégpalota puzzle, 50 db-os

5.990 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Szorgalmas építők puzzle, 30 db-os

6.220 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Nagy Tűzoltóautó puzzle, 20 db-os

6.290 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Barangolás a Múzeumban puzzle és poszter

8.290 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Világ állatai puzzle és poszter150 db-os

8.290 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Öltöztesd fel Nelly-t - Színfelismerő játék

4.700 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Esőerdő, párosító játék - szín felismerő játék

4.700 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Elszabadult libák társasjáték (Goose on the Loose) - színfelismerő játék

7.830 Ft
Kívánságlistára teszem

ORCHARD TOYS - Űrlények és formák társasjáték - szín és forma felismerő játék

8.250 Ft
Kívánságlistára teszem

Mini Game Orchard - Bolygóközi Tic-tac-toe

2.820 Ft
Kívánságlistára teszem