Puzzle, Kirakós Játék

Mindenki kedvence: a puzzle!

A puzzle kirakós játékot szinte mindenki ismeri és mindenki játszott is már vele. Talán már az első játéknál eldől, hogy lesz-e következő kihívást jelentő kép, amit ki szeretnénk rakni.

A puzzle komoly jelentőséggel bíró játék, amely elsősorban türelemre, kitartásra tanít. Ezért fontos, hogy mindig a megfelelő, az életkorunkhoz igazodó, darabszámú kirakóst válasszunk.

A puzzle az egyik legjobb fejlesztőjáték. Miért?

Fejleszti az analitikus-szintetikus gondolkodást. Ezzel a képességünkkel tudjuk megérteni, felismerni a rész-egész viszonyokat. Tehát képes vagyok az „egészet” részekre bontani, felfogni, hogy az egyes „részek” az „egész” részei. Képes vagyok a részletek megadására. Ez így nagyon bonyolult lehet első olvasásra, viszont szinte az egész tanulási folyamat ezen a gondolkodási funkción alapul.

  • Ennek a képességnek a kialakulásával tudjuk az összetett, több feladványból álló feladatokat megoldani.
  • Vázlatot tudunk készíteni a leckéhez. Ki tudjuk ragadni bizonyos fejezetek lényegét.
  • Az olvasás tanulásban a betűk, szótagok összeolvasása, a betűk írása, betűről betűre, mind-mind ennek a képességnek köszönhető.
  • Egy nagycsoportos óvodás iskolaérettségi vizsgálatában, fejlesztésében is gyakran használják a puzzle játékot.

De mit fejleszt még a puzzle?

  • A logikai gondolkodást,
  • a finommotorikát,
  • a koncentrációt,
  • a monotonitástűrést,
  • a vizualitást,
  • az észlelést,
  • a térlátást és tájékozódást,
  • a kitartást,
  • a kudarctűrést,

mellette pedig szórakoztat, és ha elkészül a mű, sikerélményt is okoz.

Keresse a számtalan fejlesztő kirakós és puzzle játékunkat webáruházunkban!

Rendezés:

Báb (elefánt)

3.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Báb (béka)

3.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Báb (nadrágos vakond)

4.790 Ft
Kívánságlistára teszem

Báb (szürke nyuszi)

3.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Báb (fekete cica)

3.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Báb (vakond)

3.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Báb (varjú)

3.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Báb (vadász)

4.790 Ft
Kívánságlistára teszem

Báb (boszi)

4.790 Ft
Kívánságlistára teszem

Báb (nagymama)

5.490 Ft
Kívánságlistára teszem

Báb (kakas)

4.790 Ft
Kívánságlistára teszem

Kesztyűbáb gyerek kézre (oroszlán)

5.190 Ft
Kívánságlistára teszem

Kesztyűbáb gyerek kézre (róka)

5.190 Ft
Kívánságlistára teszem

Kesztyűbáb gyerek kézre (farkas)

4.790 Ft
Kívánságlistára teszem

Kesztyűbáb gyerek kézre (boci)

5.190 Ft
Kívánságlistára teszem

Kesztyűbáb gyerek kézre (tigris)

5.190 Ft
Kívánságlistára teszem

Kesztyűbáb gyerek kézre (dalmata)

5.190 Ft
Kívánságlistára teszem

Kesztyűbáb gyerek kézre (ló)

4.790 Ft
Kívánságlistára teszem

Kesztyűbáb gyerek kézre (foxi)

5.190 Ft
Kívánságlistára teszem

Kesztyűbáb gyerek kézre (csacsi)

5.190 Ft
Kívánságlistára teszem

Kesztyűbáb gyerek kézre (kecske)

5.190 Ft
Kívánságlistára teszem

Kesztyűbáb gyerek kézre (fekete cica)

5.490 Ft
Kívánságlistára teszem

Kesztyűbáb gyerek kézre (víziló)

4.790 Ft
Kívánságlistára teszem

Kesztyűbáb gyerek kézre (elefánt)

4.790 Ft
Kívánságlistára teszem

Kesztyűbáb gyerek kézre (vizsla)

5.190 Ft
Kívánságlistára teszem

Kesztyűbáb gyerek kézre (barna nyuszi)

5.190 Ft
Kívánságlistára teszem

Kesztyűbáb gyerek kézre (barna maci)

5.190 Ft
Kívánságlistára teszem

Kesztyűbáb gyerek kézre (varjú)

4.790 Ft
Kívánságlistára teszem

Kesztyűbáb gyerek kézre (süni)

7.390 Ft
Kívánságlistára teszem

Kesztyűbáb gyerek kézre (béka)

5.490 Ft
Kívánságlistára teszem

Báb (parasztbácsi)

5.490 Ft
Kívánságlistára teszem

Ujjbábtartó

8.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Társasjáték bábu (piros)

50 Ft
Kívánságlistára teszem

Társasjáték bábu (lila)

50 Ft
Kívánságlistára teszem

Társasjáték bábu (rózsaszín)

50 Ft
Kívánságlistára teszem

Kesztyűbáb gyerek kézre (dinó)

5.490 Ft
Kívánságlistára teszem

Báb (egér)

3.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Báb (nap)

3.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Báb (papagáj, )

4.790 Ft
Kívánságlistára teszem

Báb (kenguru)

5.490 Ft
Kívánságlistára teszem

Báb (katica)

4.790 Ft
Kívánságlistára teszem

Kesztyűbáb gyerek kézre (tó kacsákkal)

7.390 Ft
Kívánságlistára teszem

Kesztyűbáb gyerek kézre (egerek cicával)

8.790 Ft
Kívánságlistára teszem

Plüss ujjbáb (bagoly)

2.189 Ft
Kívánságlistára teszem

Plüss ujjbáb (katica)

2.189 Ft
Kívánságlistára teszem

Plüss ujjbáb (pillangó, színes)

2.189 Ft
Kívánságlistára teszem

Plüss ujjbáb (cica, fekete)

2.189 Ft
Kívánságlistára teszem

Plüss ujjbáb (nyuszi, szürke)

2.189 Ft
Kívánságlistára teszem

Plüss ujjbáb (foxi)

2.189 Ft
Kívánságlistára teszem

Plüss ujjbáb (papagáj, zöld-sárga)

2.189 Ft
Kívánságlistára teszem

Plüss ujjbáb (kacsa)

2.189 Ft
Kívánságlistára teszem

Plüss ujjbáb (kakas)

2.189 Ft
Kívánságlistára teszem