Puzzle, Kirakós Játék

Mindenki kedvence: a puzzle!

A puzzle kirakós játékot szinte mindenki ismeri és mindenki játszott is már vele. Talán már az első játéknál eldől, hogy lesz-e következő kihívást jelentő kép, amit ki szeretnénk rakni.

A puzzle komoly jelentőséggel bíró játék, amely elsősorban türelemre, kitartásra tanít. Ezért fontos, hogy mindig a megfelelő, az életkorunkhoz igazodó, darabszámú kirakóst válasszunk.

A puzzle az egyik legjobb fejlesztőjáték. Miért?

Fejleszti az analitikus-szintetikus gondolkodást. Ezzel a képességünkkel tudjuk megérteni, felismerni a rész-egész viszonyokat. Tehát képes vagyok az „egészet” részekre bontani, felfogni, hogy az egyes „részek” az „egész” részei. Képes vagyok a részletek megadására. Ez így nagyon bonyolult lehet első olvasásra, viszont szinte az egész tanulási folyamat ezen a gondolkodási funkción alapul.

  • Ennek a képességnek a kialakulásával tudjuk az összetett, több feladványból álló feladatokat megoldani.
  • Vázlatot tudunk készíteni a leckéhez. Ki tudjuk ragadni bizonyos fejezetek lényegét.
  • Az olvasás tanulásban a betűk, szótagok összeolvasása, a betűk írása, betűről betűre, mind-mind ennek a képességnek köszönhető.
  • Egy nagycsoportos óvodás iskolaérettségi vizsgálatában, fejlesztésében is gyakran használják a puzzle játékot.

De mit fejleszt még a puzzle?

  • A logikai gondolkodást,
  • a finommotorikát,
  • a koncentrációt,
  • a monotonitástűrést,
  • a vizualitást,
  • az észlelést,
  • a térlátást és tájékozódást,
  • a kitartást,
  • a kudarctűrést,

mellette pedig szórakoztat, és ha elkészül a mű, sikerélményt is okoz.

Keresse a számtalan fejlesztő kirakós és puzzle játékunkat webáruházunkban!

Rendezés:

Hangot adó állatos puzzle

3.990 Ft
Kívánságlistára teszem

3D modell - üvegház (3D puzzle)

16.900 Ft
Kívánságlistára teszem

Mágneses fa puzzle - állatok

6.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Mágneses fa puzzle - járművek

6.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Fa puzzle, színes A5 méretű (nyúl)

4.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Fa puzzle, színes A4 méretű (nyúl)

6.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Fa puzzle, színes A3 méretű (nyúl)

9.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Fa puzzle, színes A5 méretű (tigris)

4.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Fa puzzle, színes A4 méretű (tigris)

6.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Fa puzzle, színes A3 méretű (tigris)

9.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Fa puzzle, színes A5 méretű (farkas)

4.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Fa puzzle, színes A4 méretű (farkas)

6.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Fa puzzle, színes A3 méretű (farkas)

9.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Fa puzzle, színes A5 méretű (oroszlán)

4.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Fa puzzle, színes A4 méretű (oroszlán)

6.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Fa puzzle, színes A3 méretű (oroszlán)

9.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Fa puzzle, színes A5 méretű (páva)

4.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Fa puzzle, színes A4 méretű (páva)

6.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Fa puzzle, színes A3 méretű (páva)

9.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Fa puzzle, színes A5 méretű (kakas)

4.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Fa puzzle, színes A4 méretű (kakas)

6.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Fa puzzle, színes A3 méretű (kakas)

9.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Fa puzzle, színes A5 méretű (lepke)

4.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Fa puzzle, színes A4 méretű (lepke)

6.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Fa puzzle, színes A3 méretű (lepke)

9.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Fa puzzle, színes A5 méretű (elefánt)

4.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Fa puzzle, színes A4 méretű (elefánt)

6.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Fa puzzle, színes A3 méretű (elefánt)

9.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Fa puzzle, színes A5 méretű (autó)

4.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Fa puzzle, színes A4 méretű (autó)

6.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Fa puzzle, színes A3 méretű (autó)

9.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Fa puzzle, színes A5 méretű (bagoly)

4.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Fa puzzle, színes A4 méretű (bagoly)

6.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Fa puzzle, színes A3 méretű (bagoly)

9.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Fa puzzle, színes A5 méretű (kutya)

4.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Fa puzzle, színes A4 méretű (kutya)

6.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Fa puzzle, színes A3 méretű (kutya)

9.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Fa puzzle, színes A5 méretű (medve)

4.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Fa puzzle, színes A4 méretű (medve)

6.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Fa puzzle, színes A3 méretű (medve)

9.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Puzzle - találd meg a párokat - farmos

2.490 Ft
Kívánságlistára teszem

Puzzle - találd meg a párokat - járműves

2.490 Ft
Kívánságlistára teszem

Forma felismerő puzzle

3.490 Ft
Kívánságlistára teszem

"Farmról az asztalra" puzzle

3.490 Ft
Kívánságlistára teszem

ABC puzzle

2.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Eichhorn magasított puzzle - béka

1.690 Ft
Kívánságlistára teszem

Eichhorn magasított puzzle - szöcske

1.690 Ft
Kívánságlistára teszem

Eichhorn magasított puzzle - süni

1.690 Ft
Kívánságlistára teszem

Eichhorn magasított puzzle - katica

1.690 Ft
Kívánságlistára teszem

Eichhorn magasított puzzle - méhecske

1.690 Ft
Kívánságlistára teszem

Eichhorn magasított puzzle - csiga

1.690 Ft
Kívánságlistára teszem

Eichhorn magasított puzzle - pillangó

1.690 Ft
Kívánságlistára teszem